Összecsapás Yeongsanban
Ahogy az első
angol nyelvű könyveimet, most az első német nyelvűt is a Korea-fanatizmusomnak
köszönhetem, jelentem elolvastam életem első német nyelvű könyvét és
megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy jobban értem, mint az angolt.
A téma az egyik
nagy kedvencem: a vidéki élet Koreában, és ezúttal Yeongsan (영산)
falucskába utazhattam. A disszertációként is benyújtott kutatást 1971-ben
készítették, a téma elvileg a hagyományok és a modernitás együttélése a közel
12 500 fős lakosú nagyközségben, de a szerző inkább vállalkozott némi
történelmi kitekintéssel a mindennapi élet egyszerű leírására, részletes
kitérővel az akkoriban még nagyon is élő, hétköznapi élet részét képező
hiedelmekre és sámánisztikus szertartásokra.
A könyv előbb
Yeongsan földrajzi és klimatikus jellemzésével indít, ezt követik a
statisztikák, a rövid történelem és az közigazgatás bemutatása. Yeongsan egy
főként mezőgazdaságból élő közösség, mely 1971-ben még olyannyira zárt volt,
hogy a szerző több ünnepségen és szertartáson nem is vehetett részt, csak
interjúk alapján rekonstruálhatta az eseményeket, és volt olyan vezető férfi,
akinek két felesége is volt akkoriban. A házak felépítése is még a hagyományos
konfuciánus szemlélet szerint elkülönítette a nemeket, egyes helyiségekbe
nőknek tilos volt bemenni.
A könyv egyik
legérdekesebb fejezete a vidéki közösségek működéséről szóló rész, melybe a
Modern Farmer sorozatban már némi betekintést nyerhettem, de 1971-ben ezek a
falusi közösségek, az ún. kye-k (계/契) sokkal konzervatívabbak voltak, mint a
sorozatban, bár funkciójukat tekintve nagyjából hasonló szereppel bírtak. A
kye-k nem a vertikális társadalmi rétegek összefogására, hanem a horizontálisra
koncentráltak, vagyis egy adott korcsoportot, egy környéken élőket vagy hasonló
érdeklődésű embereket tömörített egybe, és nem egy adott társadalmi réteg
tagjait. A yeongsan-i kye-k célja elsősorban az anyagi védettség megteremtése a
tagok számára, és a patrióta érzelmek ápolása. A kye-k tagjai ugyanis fix
pénzösszeget gyűjtöttek, és ezeket vagy közös események, utazások, piknikek,
szertartások szervezésének finanszírozására, vagy a tagok kiadással járó
életeseményeinek (esküvő, gyermekáldás, temetés stb.) támogatására költötték. A
kye-k illegálisan működtek, a könyv szerint 1971-ben a pénzbeszedő
tevékenységük miatt a bankok tiltották a működésüket, de mégis megtűrték őket.
Érdekes, hogy a kye-ken kívül még számtalan „szövetség” is működött a faluban,
tehát a lakosok több csoportba is tartozhattak és élénk közösségi életet éltek.
Yeongsan
társadalmi rétegződése a 70-es évek elején még erőteljesen feudális jellegű,
jelen vannak a yangban-on (nemesek), hyangban-ok (lecsúszott nemesek),
thoban-ok (nemesi rokon), chungin-ek (értelmiségiek), suel-ek (yangban
leszármazottak), sangmin-on (köznép) és a chomin-ek (kívülállók).
Ősi híd
A családok
szerkezetének bemutatása is izgalmas volt, különösen azok a bekezdések, amik az
amerikai születésszabályozási programról és propagandáról szóltak. Ma már
meghökkentőnek tűnik, hogy a 70-es években ennyire direkt módon avatkozott bele
Amerika Dél-Korea népesedésébe, de ekkor még komoly propaganda létezett a „Produktionstop”
mellett, vagyis hogy a koreaiak az 1., esetleg 2. fiú megszületése után ne
hozzanak új gyermeket a világra. (A lányok természetesen akkor se számítottak.)
Ráadásul ez nem pusztán a fogamzásgátló tabletták vagy a gumióvszer reklámját
jelentette, hanem konkrétan sterilizálást vagy műanyag spirál felhelyezését.
Különben mindezt ingyen. Mondanom sem kell, a családcentrikus koreaiak nagy része
ezt elfogadhatatlannak találta, de azért 6 év alatt majd 50 férfi
megoperáltatta magát, a nők inkább spirált választottak, bár mindez erősen
csökkenő tendenciát mutatott 1971-re.
Érdekes fejezet
volt még a vallásról szóló is, Yeongsanban minden van, buddhista, református és
katolikus templom, de emellett a 천도교 (Cheondokyo) nevű
konfuciánus vallásnak, mitöbb a japán megszállás alatt meghonosodott shinto (덴리교 / denrikyo)-nak is volt szentélye. Ezen kívül a faluban
számos szent fa is volt, amelyekre különféle indíttatásból szalagokat kötöztek,
illetve sok szertartás is itt zajlott, például a meglehetősen bizarr „hal-jóslás”,
melyet gyermekáldáskor végeztek. A kifogott halat a sámánasszony a fára dobja,
amennyiben a hal odatapad a fa törzséhez úgy fiú születik, ha fennakad az
ágakon, akkor lány, ha pedig lepottyan, akkor még várni kell. Yeongsanban
1971-ben még virágzott a sámánkultúra, több sámánasszony és sámán látta el
tisztét a különféle szertartásokban, áldásosztásban, gyógyításban, horoszkóp-készítésben
és jóslásokban.
A könyv
legizgalmasabb lapjai mindenképpen a szokások és tradíciók leírása volt.
Nemcsak elképesztő szokásokat ismerhettem meg a házassággal, a szüléssel,
temetéssel kapcsolatban, de Sperl végigveszi a hold-év összes eseményét, annak
minden szertartásával. Az egyik legsűrűbb hónap az 1. holdhónap, ekkor a
szokásos ünnepek mellett a falu istenségének kultusza is zajlott, a sok
érdekesség közül úgy tűnik mai napig is a különleges kötélhúzó verseny maradt a
legvonzóbb. Az 5. holdhónap szintén eseménydús, itt talán a „fa bika-harc” a
legjellegzetesebb játék, amelyben szintén két csapat méri össze erejét és
ügyességét. Szinten e hónapban ünneplik a falu kultúrhéroszának, Munhojang-nak
(문호장) az ünnepét, aki egy mitikus figura, különleges
képességekkel és a falu felvirágoztatását kötik hagyományosan a nevéhez,
többnyire tigrisen ülve ábrázolják és sok monda kering körülötte.
Munhojang
A könyv tehát
számos kultuszt és szokást részletez, borzasztóan érdekesek mind, felteszem
ezek nagy része ma már turista-attrakció, bár ki tudja, Yeongsan ma is eléggé elzárkózó,
alig akadni rá a térképen és még honlapja sincs.
Sperl könyvét egy
mikroetnográfiával zárja, Yeongsan egy körzetének, Chukjon-nak a leírásával,
nagyjából a korábbi elvet követve.
A disszertációt
fekete-fehér fotók melléklete zárja.
Kötélhúzás
Képek forrása: http://tour.cng.go.kr/main/
