김재진: 엄마냄새

엄마냄새, vagyis anyaszag. Gondolnánk, hogy a kis, szép kivitelezésű, gazdagon illusztrált kiadvány az anyasággal, anya-gyermek meghitt kapcsolatával foglalkozik, de aki ilyen reményeket dédelget, csalódni fog. A kötetet egytől egyig igen melankolikus, sok helyen meditatív hangvételű szövegeket tartalmaz, szomorú vagy egyenesen tragikus sorsú emberek érzelmi állapotairól, magányos gondolatairól, és ezek egy része valóban az anyák szenvedéseihez köthető. Van haldokló gyermek utolsó levele, mellyel reményt kíván adni az itthagyottaknak (우리가 잊고 있는 행복), amerikai mostohaszülőknek örökbe adott gyermekek szétválasztása a reptéren (신발 한 짝), testileg és lelkileg sérült emberek történetei (침묵, 엄마 생각).

Nagyon sok novella a magányos várakozás élményét dolgozza fel (기마림), várakozás az apára, aki elhagyta a családot (녹지 않는 눈사람) vagy az anya levelére (엄마냄새). Több novella a természet értékeinek fontosságát hangsúlyozza, így a túlzott favágás következtében eltűnő madár-élőhelyekét (휘파람), vagy figyelmeztet minket, hogy a csöndes meditáció, a természettel és az önmagunkkal való találkozás helyének felszámolódásával megszűnhet egy sajátos viszony is, mely az élet mélyebb megismerésére sarkall, és gyógyhatású a meggyötört lélekre (겨울강 이야기). A szerző különben előszeretettel él a megszemélyesítés eszközével, több novellában is életre kelnek tárgyak, játékok, esőcseppek, a befagyott folyó vagy épp egy tölgy, ettől nagyon misztikus hangulatúak ezek a szövegek.

Mindazok ellenére azonban, hogy a novellák szomorúak, és szereplői mind mély sebeket hordoznak, - bizony nem egyszer morzsoltam el könnycseppet a kis könyv olvasása közben -, mégsem mondanám ezeket a szövegeket kiábrándultaknak, vagy lemondóaknak. Sokkal inkább azt hangsúlyozzák, hogy a környezetünkben lévő emberek hordozhatnak komoly terheket, vagy küszködhetnek olyan lelki és testi bajokkal, melyek fölött felületes szemlélő átsuhan, vagy akár el is fordul ezektől, de mindannyian várunk valamire, egy meghatározó élményre, egy gondolatra, egy elsöprő érzelemre, vagy épp valakire, egy anyára, egy apára vagy egy kedvesre, és ebben a várakozásban egyek vagyunk.

Szeretném még egyszer megköszönni Nádudvari Jánosnak és kedves feleségének, 김희선-nak a könyvet, mellyel megleptek a nyáron. Köszönöm szépen!^^  

Nagyvilág - Korea-szám

Igazi szenzációval indult az ősz a koreai irodalom szerelmeseinek, a Nagyvilág egy teljes számot szentelt koreai novelláknak. A kiadvány nyolc szöveget tartalmaz, fordítója, Kiss Marcell (számomra a Lélek-hegy fordítója, de Rju Ungjong A Silla királyság ékkövét is ő fordította magyarra), aki nemcsak értő módon, érzékenyen és színvonalasan fordította a műveket, de remek előszót is írt, melyben a novellákat történelmi kontextusba helyezi. Az előszóból az is kiderül, hogy a közölt alkotások ma már klasszikusoknak számítanak, és hogy hamarosan egy másik különszámra is számíthatunk a kortársak műveiből.

Sokkoló kezdés Hjon Csingon (현진건) Szerencsés nap c. novellája, mely a nyomor és a kétségbeesés képét festi elénk egy szerencsétlen riksás egy napján keresztül, aki szinte menekül a tényleg szerencsésen megsokasodó munkába, hogy ne kelljen felesége haláltusáját végignéznie. Chomdzsi beszűkült életét és ínségét látva nem könnyen mondható erkölcsi ítélet látszólagos közönye fölött.

Kim Judzsong (김유정) A fehér nyúl c. novellája kissé groteszk folytatás, melyben a nevezett nyúl meghökkentő módon szerez házasságot.

A novellából készült film plakátja

Kim Dongni (김동리) Egy sámánasszony portréja az egyik legfelkavaróbb darab, mely a nyugati, keresztény szemlélet és a hagyományos sámánhit, s ezzel együtt a nyugati áramlatok és a keleti gondolkodás találkozásáról szól. Mohva, Jomin falu sámánasszonya szorgosan végzi munkáját, szellemeket űz, gyógyít és szertartásokat végez, süket lánya Nangi mint egy szellem lebegi körbe, Mohva igyekszik megoltalmazni. Nangi féltestvére, Ugi azonban keresztény hitre tér, és hitét gyakorolni kezdi, mely konfliktusokhoz vezet. Kölcsönösen démoni megszállottsággal vádolják egymást, Ugi bűnösnek tartja boszorkányos praktikákat űző anyját, Mohva pedig kántálva igyekszik elűzni a fiát megszállt démonokat. A történet végül igen tragikus és drámai véget ér, mely azt sugallja, hogy a tradíciók nem tarthatók fenn egy nyitott, megváltozott világban, a világ „szellemtelenné” válik, és azok az emberek, akik szakrális rítusokat végeznek izolálódnak és eltűnnek. A novella számos verset is tartalmaz, amit a sámánasszony kántál.

Ri Thecsun (이태준) Varjak c. története sem vidám, egy művész találkozása a halállal, elmúlással és egyben egyfajta számvetés is. A történet természetesen megidézi Poe-t is, a betegségben szenvedő rejtélyes hölgy az amerikai író karaktereire emlékeztet.

Kim Szüngok (김승옥) Utazás Mudzsinba egy anyja sírjához hazatérő tanár kiábrándultságát mutatja be, a fojtogató ködéről híres községben mindenki beleragadt saját sekélyes egzisztenciájába, tehetségüket elpazarolják, s eközben igyekeznek a maguk módján kiszabadulni belőle, ki önáltatással, ki ábrándok szövögetésével a szöuli életről. A látogatás sok emléket kavar fel és végül a narrátor szinte menekülésszerűen távozik.

A mudzsini köd (forrás:http://blog.daum.net/helimkim/11764332)

Illusztráció a Havas út-hoz

Ri Chongdzsun (이청준) Havas út c. novellája szerintem a kötet egyik legkiemelkedőbb darabja, szintén egy hazatérés sokkjáról szól, de itt kiábrándulás helyett a narrátor inkább megrendül és kénytelen lesz a múltat újraértelmezni. A feleségével vidékre érkező elfoglalt fiatalember képtelen megérteni idős anyja házfelújítási affekcióit, aki igyekszik magamagát is meggyőzni a felújítás hiábavalóságáról. A történet végén azonban megismerjük az anya történetét is, mely annyira megindító, hogy én igencsak szipogtam a végére.

És nem kellett messzire tennem a zsebkendőmet, mert a folyóirat utolsó két darabja is olyannyira szívbemarkolóra sikerült, hogy bizony könnyek nélkül ezeket nem lehetett olvasni. O Csonghi (오정희) Pharo-tó c. alkotása nemcsak a háború pusztítását, de a ’45 utáni erőszakos kapitalizálódás romboló hatásait is bemutatja egy látogatás történetében. Hjeszun a Pharo-tó lecsapolt részén keletkezett kőkorszaki leleteket, dolmeneket megvizsgálni érkezik a területre, de felidéződnek a nő régi emlékei és a kopár felszínen a régi Korea darabjai tűnnek elő. Hjeszun, aki írói pályára készül, összeveti tapasztalatait az amerikai életükkel, és bepillantás nyerhetünk az amerikai-koreai mentalitásba is. Az egész novellát átszövi egyfajta kísérteties hangulat, borzongató volt olvasni.

A szerző a Pharo-tónál

A Korea-számot Sin Kongszuk (신경숙) kiváló írása zárja, az írónőt különben a Vigyázzatok anyára! óta a szívembe zártam, de el kell mondjam, a novella, talán az eredetiből történő fordítása miatt is, jobban tetszett stílusában, mint a regény. A Mikor jön el? c. novellában a narrátor sógorával indul útnak, hogy tudatosítsa magában a tőle oly különböző, színésznek készülő húga korai halálát. A halott húgról való beszéd egyszerre gyászmunka, egyszerre egy történet szövése valaki köré, akit talán nem is ismertek, és egyszerre terápia az érzelmeit szigorúan elfojtó narrátor számára.

A Nagyvilág Korea-száma még kapható újságárusoknál, vagy megrendelhető itt. Ne hagyjátok ki!

Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője

Amióta csak kezembe vettem az első Magyar-koreai szótárat a Klebelsberg Könyvtárban, és megpillantottam a címlapon Sövény Aladár nevét, azóta érdekel a személye, melyet eddig szinte mitikus homály övezett, hisz gyakorlatilag e könyv megjelenéséig semmiféle bővebb adat, tanulmány vagy ismertető nem foglalkozott a nyelvzseniként emlegetett középiskolai tanárral. Csoma Mózes most megjelent könyve azonban végre méltó helyére teszi Sövény Aladár munkásságát, ezen túlmenően pedig hallatlan izgalmakat is ígér, ugyanis nem pusztán egy biográfiát vehetünk kezünkbe, hanem a bőséges levéltári és hagyatéki anyag alapján megismerhetjük az ötvenes évek Észak-Koreájának kulturális életét, és kiemelkedő művész- és tudós személyiségeit. A könyv másik nagy erénye a csodálatos és pompázatos képanyag, soha nem látott fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány, a fotókon jól olvashatóak például a koreai diákok hazafias versei, melyeket Sövény óráin írtak, Sövény úti jegyzetei, vagy épp a vágyva vágyott, amúgy beszerezhetetlen irodalmi művek címlapfotói. Külön köszönet a szerzőnek, hogy olyan páratlan ritkaságokból, mint Méray: A teknőc hajók c. kiadványa, a hátlapot is közzétette (a könyvecske ritkaságát jelzi, hogy kiderült, még magának Méraynak sincs példánya belőle).

A könyv Sövény Aladár életrajzát ismerteti az első fejezetben, majd a tanári pályája négy évét (1951-1954) mutatja be részletesen, amikor a Kim Ir Szen iskola tanáraként dolgozott, és munkájához megírt egy két kötetes magyar nyelvkönyvet kifejezetten koreai tanulók számára. Ekkor készült el a Magyar-koreai szótár első változata is, melyben még kézírással szerepelnek a koreai szavak, és amit magam is kézbe vehettem az ELTE Távol-keleti Intézetének Könyvtárában, hála a szerzőnek.

A következő fejezetben Sövény kulturális attaséként végzett munkáját és tapasztalatait ismerhetjük meg, ugyanis 1954 őszétől az észak-koreai nagykövetségen dolgozott. Mindennapi életükről, a különféle, sokszor igen fárasztó protokoll-eseményekről, az utazásokról és művészekkel, tudósokkal való találkozásairól a - különben meglehetősen keresetlen hangnemben - megfogalmazott, feleségéhez írott levelekből tudunk, melyekből a szerző bőségesen közöl izgalmas részleteket. Ebben a fejezetben kap helyet különben a legmeglepőbb kép is, mely az ötvenes évek közepén készült Panmindzson közelében, ahol Sövényék és a Rákosi Kórház magyar orvosai amerikai (!) katonákkal fotózkodnak.

Csong On Nyo / 정온녀

A virágzó és lendületesen fejlődő Észak-Korea mellett azonban megismerhetjük a következő fejezetből a művészek, így többek között Han Szor Ja, író (Vihar a Tedong felett) Cso Gi Cson, költő (Pektuszán), a bámulatos Csve Szüng Hi táncművész, akit a szerző a hallyu előfutáraként is említ, és személyes kedvencem, Csong On Nyo festőnő életét is. A kiemelkedő tehetségeknek sajnos szinte mindnek közös sors jutott, a nyomorgás, a megfélemlítés, az alkotás kibontakozásának ellehetetlenítése és végül az izoláció.

Sövény Aladár ugyan leginkább úgy él bennünk mint nyelvész és irodalmár, mégis egy komoly ismeretterjesztő monográfián is dolgozott, mely Korea történelmét, természetföldrajzát és kultúráját mutatta volna be – derül ki a következő, Sövény történelmi kutatásait bemutató fejezetből.

Csoma Mózes külön részt szentel a Magyar-koreai szótár megalkotásának folyamatáról, ami bizony nem volt épp minden akadálytól mentes, ezt pedig Sövény 1958-as tanulmányútjának bemutatása követi, melyből arra is fény derül, hogy Sövénynek egy 12 000-es ikerszó gyűjtése is volt (ezen ponton majdnem elbőgtem magam). Remélem, egy nap ez is hozzáférhető lesz.

A könyv utolsó fejezete a szélsőséges diktatúra kibontakozását mutatja be, melynek Sövény életére is komoly hatása lesz, aki egyre kritikusabban viszonyult a szocialista rendszerhez, melynek jelentéseiben hangot is ad. Az ötvenes évek végétől Sövény újra gimnáziumi tanár lesz, és élete végéig igyekszik irodalmi fordításokkal, lektorálásokkal gazdagítani a koreai fordításirodalmat Magyarországon.

A könyvhöz egy izgalmas melléklet is kapcsolódik képanyaggal, mely Sövény feleségéhez írott leveleiből közöl részleteket koreai kirándulásairól.

A páratlan izgalmakon, számtalan új ismereteken és pompás képanyagon kívül, amit Csoma Mózes új könyve kínál, forrásjegyzék és igen hasznos táblázat is zárja a kiadványt, a könyvben feltűnő nevek átírásaival és hangeul változataival, így könnyen le is kereshetőek a neten.

A könyv megjelenése is igen ízléses, a borítón Sövény alakja látszik egy koreai dolmen alatt, ahogy összemosolyog a koreai gyerekekkel. A könyvből, a személyes hangvételű levelekből és képekből is egy olyan személy alakja bontakozott ki, aki ízig-vérig pedagógus volt, és sugárzott róla a gyerekek iránti szeretet, és a szenvedély, mely örökre Koreához láncolta.

Köszönjük Csoma Mózesnek, hogy ezzel a hiánypótló kötettel Sövény az őt megillető helyre került a szívünkben is, és szeretném külön hálámat kifejezni, hogy a könyvből soron kívül egy példány ajándékba kaphattam.